Tegnap este ismét egy BDSM rendezvényre látogattam. Nem mondhatnám, hogy csalódott vagyok, mert nagyjából már jól ismerem az SmPixie.com rendezvényeit, de most mégis felmerült bennem a kérdés, hogy mi értelme is volt ellátogatnom nekem oda?

Partnerkeresési szempontból talán nagyobb jelentősége lehet, hisz itt lehetőségünk van olyan virtuális BDSM közösségi életet élő emberekkel találkoznunk, akik ilyenkor egy kicsit kibújnak az arctalanságukból. Ez a rendezvény inkább a személyes beszélgetések köré épül, amolyan „pofavizit” módon. A BDSM-szűz érdeklődő számára itt lehetősége van megismerkedni a hazai BDSM közösség szinte minden irányzatának hiteles képviselőivel. A mostani „Mikulás Partyn” a shibarié volt a főszerep. Egy igazán látványos bemutatóval találkozhattunk, amitől még a bizonytalanok sem menekülnek el. Ha bárki azt gondolná, hogy „elmebeteg, perverz” emberek gyűlnek össze itt, hogy kiélhessék a „beteges” hajlamaikat, az nagyon téved. Teljesen átlagos, hétköznapi emberekkel találkozhatunk itt is, akik vagy most nyitnak a BDSM felé, vagy már része az az életüknek.

A beszélgetések során gyakran kapok elismerésként olyan megjegyzéseket, amiket túlzónak tartok. Például, hogy én már nagyon mélyen benne vagyok a BDSM-ben, vagy hogy profi vagyok benne. Én azonban csak óvatosan bánnék a hasonló kinyilatkoztatásokkal, mert jómagam nem így érzem. Olyannyira, hogy egy neves szexuálpszichológusnő nemrég egy podcast beszélgetésre invitált, ahol én, mint a „hazai BDSM egy hiteles képviselője” vettem volna részt. Ezt a beszélgetést végül nem vállaltam el.

Egyrészt most decemberben lett volna a januári adás felvétele, így túl rövidnek tartottam az időt, hogy felkészülhessek a konkrét témából, ami egy olyan regény köré épült, amit nem is ismerek. Másrészt valamennyire már ismerve a pszichológusnő szemléletét, egy teljesen más megközelítésből közelíti meg a BDSM-et, mint én. Ez a szemléletkülönbség nem is annyira a BDSM hatáskörébe tartozik, mint inkább a pszichológiáéba. A szálak nagyon messzire nyúlnak vissza, egészen az ötvenes évek közepéig, a pszichoanalízis megreformálásáig. Néhány pszichoanalitikus erős kritikát fogalmazott meg a nyugati és a keleti pszichiátriával szemben, miszerint a szaknyelv és a bonyolult szemlélet gyakran láthatatlanná teszi az egyszerű megoldások lehetőségét. Én ehhez a szemléletkülönbséghez igen kicsinek érzem magam, hisz nem vagyok sem pszichológus, sem pszichoanalitikus. A másik oldalról komoly szakemberekkel szemben nem éreztem volna magam hiteles képviselőnek. Köszönhetően a szubjektív szemléletemnek és felkészületlenségemnek azt éreztem, hogy ha vállalom a nyilvános szereplést, benne van a pakliban, hogy azzal akár károkat okozhatok a magyar BDSM közösségnek. Az pedig nem lenne célom.

Bevallom sokszor én is bizonytalan vagyok, amikor egy kritikát fogalmazok meg. Meddig mehetek el? Mi az, ami még nem káros a közösségre nézve? Számos esetben azt tapasztalom, hogy van, aki nagyon szeretne segíteni a másikon, de segítségének az esetleges negatív hatásaival nem számol előre. Feltehetően annak az ominózus cikknek az írója, aki „perverz elmebeteg genderista pedofil bűnözőknek” titulálta az idei Magyar BDSM Konferencia résztvevőit, az azt gondolhatta, hogy cikkével egy jobb világ eljövetelét szolgálhatja majd. De a fáradságot már ő sem vette, hogy utánajárjon, konkrétan miről is ír cikket.

A sokadik alkalom, hogy valaki azzal keres meg, hogy adjak neki párkapcsolati tanácsot. Egyrészről nem szeretek beleszólni mások magánéletébe, másrészről pedig nem vagyok párkapcsolati tanácsadó. Van olyan, aki ezzel foglalkozik. Ha úgy látja, akkor ő is azt mondja, hogy "Gyerekek! Nincsenek se gyerekek, se szeretet! Mit gyilkoljátok egymást? Te menj jobbra, te meg balra!

Legutóbb is egy olyan elismerő üzenetet kaptam, ami egy kissé elszomorított.

"Minden vágyam hogy megszelídítsek egy virtualitásban megbúvó, mélyen intro (és talán antiszoc) férfit, de folyton elbaszom a türelmetlenségemmel! Olvasom a blogodat, tetszik. Talán őt is jobban megértem..."

Egy intro esetében gyakran a "megszelídülés" nem más, mint egy álarc. Arra kérni, hogy ilyen vagy olyan legyél a kedvemért, az szerintem kimeríti az erőszakoskodás fogalmát. Ugyanaz a dolog, mint amikor nincs kedvem beszélgetni senkivel, de valaki azzal csesztet, hogy mondjak már valamit. Az a másik fél nem tiszteli azt, hogy nekem nincs kedvem beszélgetni vele. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy utálom őt, vagy valamiért haragszom, csupán csak a beszélgetéshez nincs kedvem. A másik meg csak erőszakoskodik, hogy ugyan mondj már valamit!

Sok esetben azt látom, hogy a szülők sem tudják ezt felmérni a gyerekeikben. Az enyémek sem. A mai napig kapok olyan megjegyzést tőlük, hogy érzem nem értik, hogy annak, hogy zárkózott vagyok velük szemben, különösebb oka nincs. De amikor azt szuggerálják belém, hogy akkor biztos valami nagy gondom lehet, az baromi frusztráló tud lenni. És ha addig nem is volt gondom, hát tessék, mindjárt ott van az, hogy a kelleténél többet foglalkoznak velem. Tipikus példája ez annak a segítségnek, ami már nem nevezhető segítségnek.

Nagyon sajnálom, amikor olyan visszajelzéseket kapok, hogy nem érthetőek az írásaim. Igyekszem mindig egyszerűen fogalmazni. Máskülönben az a típusú férfi vagyok, aki előbb szereti megélni a dolgait, és csak utána vagyok képes írni is róla. A valódi tapasztalattal a legnehezebb vitatkozni, ám ez is lehet megtévesztő, ha csak a saját feje után megy az ember.

Nem tartom szégyennek, ha az ember változtat egy korábbi elképzelésén, vagy kikéri mások véleményét is. Számomra mégis csak egy alapfeltétel bármiféle BDSM együttléthez a több síkban való gondolkodás képessége. Ha adott esetben úgy érzem, hogy nem vagyok olyan lelki állapotban, hogy erre képes legyek, akkor nem szégyen, ha nemet tud mondani az ember.

Sajnálatos módon sokszor a hazai BDSM közösségtől is egy ilyen akaratlan, nem tudatos, kártékony hozzáállást tapasztalok, ami leginkább saját magára, azaz az egész közösségre nézve lehet negatív hatással. Többször hangot adtam már annak, hogy amikor egy BDSM rendezvényre látogatok, akkor nem annyira a bulizás szokott motiválni, mint inkább a mások szemléletével való megismerkedés. Sajnos azonban a közösség nagy része erre nem feltétlenül kíváncsi. Itt a Nexuson is volt már, hogy aggodalmamat fejeztem ki, hogy a háttérbe szorulnak az előadások a rendezvényeken. Egyrészről kritikaként szokott érni, hogy nem érthetőek az írásaim, másrészről pedig vannak, akik legyintenek az előadásokra. Sokszor a beszélgetéseim során azt tapasztalom, hogy beszélgető partnerem bizonyos alapfogalmakkal sincs tisztában, amit ha valaki a BDSM-mel szeretne foglalkozni, feltétlenül szükséges volna ismernie. Mert bizony itt nem minden a velünk született képességeink! A képességeinket meg is kell tanulni használni. Ezért tartom fontosnak az előadásokat BDSM közösségen belül is.

Idén a II. Magyar BDSM Konferencia 3 napos programja azonban hiánypótlás volt. Mégis az online médiában megjelent beszámolók kritikán aluli színvonalon szólaltak meg. Néhány blogbejegyzésen kívül hiteles beszámolót nemigen olvashattunk. Volt, akinek problémát okozott az előadások címének értelmezése is. Ezt nem pontosan tudom értelmezni, hisz maga az előadás az ami, pont arról szól, hogy rálátást kapjunk arra, hogy mi van a cím mögött.

Csak néhány példát említve; Hónalj és láb fetisizmus?, Hatalmi szimbólumok a BDSM-ben: bőr, csizma, magassarkú, A BDSM az intimitásunk része - BDSM használata egyéni terápiákban, A kötözés élvezete és izgalma. Funkcionális csomók, játékhoz, Switch Dinamika, Utógondoskodás - és nem utólag gondolkodás, Érzelmi szadizmus, Félelemjáték, Pálcázás, Fólia és ragasztószalag bondage, és sorolhatnám még.

Én az írásaimban többször foglalkoztam a Konferenciával, de nem azért, mert ebből nekem bármiféle hasznom is származna. Hanem azért, mert fontosnak tartom. Hogy konkrét példát is említsek, a Félelem, düh, szex és agresszió című írásomat kifejezetten ScarletFoxx előadása inspirálta, míg a Kizökkent BDSM című írásomban már kritikusabban közelítettem meg az ott tapasztaltakat. Pontosan azért, mert véleményem szerint a magyar közösségnek sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítani erre a rendezvényre, ezzel szemben a magyarok nagy része kifejezetten csak az esti partin jelent meg, az előadásoktól távol tartották magukat. Az előadók között is csupán 2 magyar előadó szerepelt. Ezt részben értem is, ha ilyen ellenszélben kell a saját szemléletüknek teret engedni. Emlékszem még, erre hogyan reagáltam itt!

„Rendszeresen vágják a fejemhez azt, hogy amiről írok az csak egy "agyzsugorító okoskodás, megtömködve misztikus ködöt generáló szakzsargonnal". Magyarországon elég jó fejű BDSM-ek vannak de, hogy miért nem írnak, tartanak előadásokat gyakrabban, azt tőlük kéne megkérdezni. Van egy sanda gyanúm, hogy azért nem, mert nem szívesen állnak bele abba, hogy okoskodásnak tartsák a szemléletüket, vagy hogy deviáns és beteg jelzőkkel legyenek felcímkézve.

Sajnálom, hogyha egyesekben "misztikus ködöt" hagy a mondandóm! Nem szeretem a szakzsargont a BDSM-ben sem, de sajnos vannak kifejezések, amivel nem árt, ha tisztában van az ember. Ha például az idei BDSM Konferenciáról nem annyi jelent volna meg az online médiában, hogy az "elmebeteg, pedofil, genderbűnözők" parádéznak, hanem az előadások témájába is bepillantást nyújtottak volna, talán nem lenne ilyen nagy a köd a BDSM-mel kapcsolatban sem.”

A rendezvény „A Kelet Felemelkedése” alcímet kapta. Ám, hogy ezt a célt a hazai közösség elérhesse, nem csupán a rosszindulattal, de saját magának az érdektelenségével, és megmentési kényszerével is meg kell majd küzdenie. Ha ilyesfajta megfelelési kényszerből szeretne valaki előnyt kovácsolni a közösségnek, nem biztos, hogy mindenek előtt a közösség megmentését kell céljának kitűznie. A megfelelési kényszerre viszont remek gyakorlat lehet példának okáért a ragasztószalag bondage.

Tegnap a Pixie partin MasterEliasal beszélgetve arról tanakodtunk, hogy gyakran a nem BDSM kapcsolatokban is rengeteg BDSM elemet lehet felfedezni. Így sokan élhetnek úgy, hogy nem is tudják, hogy az, amit csinálnak, esetleg már BDSM is lehetne. Így ha ezek az emberek egy kicsit jobban odafigyelnének ránk, rengeteg mindent tanulhatnának arról, hogyan éljék tudatosabban a szexuális életüket. A BDSM közösség elfogadó, de nehezen tud nyitni, ha több frontról támadják. Különösképpen, ha ezek a támadások alulinformált emberek ellenséges véleményéből, vagy "ártó jóakarókból" fakadnak.

Nem véletlenül hoztam fel példának a saját szüleim példáját a segítő szándékra. Ha nem értenek, és úgy akarnak segíteni, hogy semmilyen problémám sincs, könnyen válhatnak ők a problémám központjává. Pedig biztosra veszem, hogy sosem lenne céljuk nekem ártani így.