Korábban olvastam egy Ageplayjel kapcsolatos kis szösszenetet, ami részemről a pont volt azon a bizonyos “i” betűn, függetlenül attól, hogy a blog tartalma csak minimálisan, igazából csak említette az ageplayt, illetve az apakomplexus kifejezést... ettől függetlenül sokadjára találkoztam a témával... - konkrétan szembejött velem.

De mégis miért mondom, hogy pont volt az i-n az a bizonyos blog?
Szóval épp Vele beszélgettem... mondott valamit, amire valahogy cukin szerettem volna reagálni, már csak azért is, mert akkor a nagyon gyerek részem került előtérbe (lakik bennem egy 5 éves kislány); így leírtam Neki, hogy "hajrá apuci!" Ekkor még semmi mocskos nem volt a fantáziámban, nem mellesleg ez az egyik szerepe is az illetőnek.
Erre kaptam egy választ, aminek következtében az 5 éves kislány elbújt, háttérbe került, én pedig elkalandoztam a szexualitás egy kicsit mocskosabb mezejére.

Olykor elgondolkodom, hogy esetünkben ki, kit húz magával… azaz húzna magával. Persze, mindenhez ketten kellenek, illetve hogy az egyikünk agyában sok a "beteg" - számomra / számunkra normális -, a másikéban pedig a mocskos gondolat… a kettő elegye pedig… az, hogy melyikünké melyik, kár boncolgatni, már csak azért is, mert egyre inkább azt látom, hogy ez változó.

A lényeg; egy ideje ezen az “apucin”, illetve a kapott reakción gondolkodom, valamint azon, hogy ennek esetlegesen köze van az apakomplexushoz? Oké, hülyülünk, meg poénkodunk… de "minden viccnek a fele igaz" - legalábbis ezt mondják, tehát ebben is lehet valami...?

Arra jutottam, hogy összeszedem a gondolataimat és mindazt, amit olvastam e témában.
Ugyanitt megjegyezném, sőt kijelenteném, hogy nekem nincs apakomplexusom függetlenül attól, hogy az állításom cáfolatát én magam írom majd lentebb, az olvasottak alapján. - Nem vagyok komplett; tudom. De ha az lennék, akkor sokkal inkább lennék egy általam nem kedvelt nagy tömeg tagja; így csak egy kisebb csoporté / szubkultúráé… meg persze a saját magam csoportjáé… (Tagok száma: 4 lélek.)
A saját magam elemzésébe nem fogok belemenni. Aki figyel és / vagy ismer, úgyis észrevesz / meglát dolgokat; amúgy e blogban nem én vagyok a lényeg, csupán csak magamból, a magam “konfliktusából” indultam ki, ami valójában csak egy kérdés, ha nem kíváncsiság.
Akit érdekel, annak jó étvágyat kívánok! - És köszönöm a blogötletet ezúton is!

Megannyi cikkben olvasni, hogy valamilyen szinten mindenkinek van anya- / apakomplexusa! Ez nem mellesleg természetes és elfogadott… egy bizonyos szintig. (Khm… Faludy György…)
No de mégis, mi a komplexus?
Valójában sűrített tapasztalatokból, fantáziák elemeiből és erős érzelmekből tevődik össze, melyekhez indulatok fűződnek; az anyánkról, apánkról kialakított képek, melyekbe belekeverednek valós élmények, fantáziák és csalódásközeli várakozások. Ha ezt a képet “megérinti” valami, akkor az arra adott reakció komplexusos. Itt meg kell jegyezni, hogy ilyenkor eredetileg nem az adott szituációra reagál az alany, ugyanis azt a komplexus fényében látja, aszerint értelmezi a helyzetet, ami miatt a józan reakció helyett kicsit idegesebben, mérgesebben, indulatosabban reagál(hat).
Ha tehát volt egy olyan szülőnk, aki folyton vagy minimum sokat parancsolgatott, és később a főnök kér valamit, akkor azért akadhat ki az alkalmazott, mert berobban a komplexus, és azt érzi / látja, hogy “már megint parancsolgat!”

Itt térjünk kicsit vissza az görögökhöz - imádom őket!
Szophoklesz - Oidipusz király. Nem fogom leírni a sztorit, de a téma végett gusztustalanul kiragadom “a lényeget”. (Kedves Szophoklész! Elnézést!)
Oidipusznak sikerül megölnie az apját Laioszt - nem akarta, nem tudott róla -, nem mellesleg szerelmes lett és feleségül vette Iokasztét, aki az anyja.
Később, Freud - ki más - Oidipusz törénetéről nevezte el az anyakomplexust (Ödipusz-komplexus), mely a 3-7 éves fiúknál van, ők azok, akik az anyjuk iránt tudatalatti vérfertőző vágyakkal vannak, míg az apa a rivális képében van. - Amúgy ezen elmélettel sokan hadilábon állnak (jogosan).
A nőknél Elektra-komplexus néven van jelen, az apa az, akivel kapcsolatban felmerülnek a már említett vágyak, míg az anya a rivális.

A komplexusok fajtái:
- Pozitív anya- / apakomplexus: aki gyerekkorában sok törődést, odafigyelést tapasztalt a szülei részéről, akkor annak pozitív komplexusa lesz / lehet, az egyik szülővel kapcsolatban. 
- Negatív anya- / apakomplexus: akinek az anyja vagy apja nem tudott ráhangolódni a gyereke igényeire, nem kapta meg a biztonságot adó (anyai) törődést, esetleg a szülők valamelyike gátló volt, úgy negatív komplexus alakul(hat) ki.

Az anya- / apakomplexus valahol elsőre szörnyen, ijesztően hathat, de annyira mégsem az.
A komplexus bizonyos aspektusból pozitívnak mondható, ugyanis a komplexus meghatározza az egyén elvárásait.

Az ideális eset, amikor gyerek serdülőkorban leválik a szülőkomplexusról. Ebben nagy szerepe van a kortárscsoportnak, az általa nyújtott biztonsági hálónak és / vagy más fontos embereknek, akik nem azonosak a szülők valamelyikével, ugyanakkor ki lehet rájuk vetíteni a szülőhöz fűződő képzeteket. Ettől persze még nem lesz jobb és / vagy könnyebb a szülőkről való leválás, a velük való “harc”.

Imádtam az Így jártam anyátokkal c. sorozatot - mint sokan mások - és pont abból jutott eszembe egy példa, amiben valahol egész szépen megjelenik a pozitív anyakomplexus.
Amikor Marshallnak meghalt az apja, akkor a temetést követően “egy pár napot” még az édesanyjával töltött. Otthon jó, anya jó, gondoskodó, mindent megcsinál… kényelem… aztán Lily elutazik hozzá, majd Marshall anyja szinte könyörög Lily-nek, hogy vigye vissza a kis fiacskáját New Yorkba, mert már neki sok a fia!
De másik példa gyanánt ott van az Ed Gein ihlette karakter, akit Norman Bates-ként sokan ismernek… (amúgy a Bates Motel c. sorozat nagyon szépen bemutatja, hogy Normannek hogy nem sikerül leválnia az anyjáról, illetve a negatív apakomplexus is megjelenik. Persze itt megjegyezném, hogy a sztoriban már az a fajta jelenik meg, ami valahol joggal nevezhető klinikainak. X évesen az anyjával alszik, az apját megölli… az egyik black out-ja során konkrétan Norma Bates lesz belőle…)
Tehát a szülőnek örülnie és hagynia kell, amikor a gyerek ezen a leváláson munkálkodik, ami nem mellesleg életkori feladata, aminek eleget kíván tenni.

És ha nem történik meg a leválás… (Példa mondat az Ödipus komplexusra)
“Father, I want to kill you! Mother, I want to FUCK YOU!”