Hangos zeneszóra ébredtem. A Hobo Blues Band-től a Kőbánya Blues című dal csendült fel. Nagy nap ez a mai. Az Isten tudja, hogy hanyadik alapkövet teszik le ebben a kerületben az elmúlt időszak során. A polgármester beszédet mond. Azt látja, hogy míg a kő lerakásánál egy ember dolgozik és 4 nézi, addig az építkezésen ez fordítva szokott lenni. Igen nagy cécó ez egy proletár negyedben...

Valamikor hírhedt környék volt ez. A hetvenes években vidékről telepítették be a suttyó lakókat. Hasonlóképpen mint Miskolcon az Avas lakótelep esetében, csak itt nem kifejezetten kisebbségieket, hanem hétköznapi suttyókat telepítettek be...

Anyuci felrakja az ebédet főni, majd otthagyja az égő gázon a levest, a gyereket a szobába, majd leszalad a talponállóba, hogy bedobjon valami italt. Mindaddig a gyerek felügyelet nélkül.

Amikor tavaly az első transzcendens élményemet éltem át, az egyik kiváltó ok éppen egy gyerek halála volt. Kizuhant az ablakon. Majd máshol, ugyanez megismétlődik. És még egyszer, és még egyszer, és még egyszer...

Azt hiszem, Freud jelentősége abban rejlik, hogy rávilágít arra, hogy a hétköznapi ember az csak saját maga árnyéka ahhoz képest, ami lehetne belőle. Mire felnövünk, elfelejtjük a gyermekkorunk nagy részét, és nem csak hogy a tartalmát, de az "ízét" is homály borítja. Vannak családok, 'azt hiszem, hogy én is hasonlóban nőttem fel', ahol a vezéregyéniség úgy ad parancsokat, mintha vészhelyzet állna fönn állandóan. Apámtól kaptam az élénk fantáziavilágát, anyámtól a határozottságomat és temperamentumomat. Egyedülálló gyerekként talán nagyobb figyelmet kaptam, mint az átlag. De vajon az a figyelem az tényleg igazi figyelem volt? A figyelem az tiszteletet jelent. De a tisztelet csak kölcsönös figyelemmel érhető el.

A világtól való elidegenedésünk mára már normává változott, de hol vannak a határok? Azok, akik egyáltalán tudomást vesznek róla úgy tartják, hogy a fantázia az egészséges átélés végső határa. Azon túl csak érzékcsalódás, látomás, vagy hallucináció. Majd marad az üres fecsegés az érettségről, szeretetről, boldogságról és harmóniáról. Abban viszont bárkivel megegyezhetünk, hogy én nem ismerem a te élményedet, te pedig nem ismered az enyémet. Így sosem fogjuk igazán átélni a másik valóságát. Höhö, ez a Mátrix geci! XD

Nem tudhatod, hogy én mit tudok, de én sem tudom, hogy te mit tudsz. Az, amit normálisnak nevezünk semmi más csak elfojtás, tagadás, meghasonlás, és egyéb romboló cselekedetek. Pedig az elidegenedés, alvás, tudatvesztés mind a normális ember állapota. Éjszakánként, amikor robogok hazafelé, sokszor szembesülök azzal, hogy milyen sokan választják az alkoholt azért, mert nem tudják elviselni másképpen a valóságot. Az ember már rég nem azért iszik, hogy jól érezze magát.

A társadalom nagyra értékeli a maga normális emberét. Arra neveli a gyerekeit, hogy elveszítsék eredeti létüket, és forduljanak ki magukból. Talán nem véletlen, hogy a pszichoanalitikusok a világ felfogásának első módozatát fantáziának nevezték el. A fantáziát a ma embere zavaró tényezőként, gyermetegnek, és tehernek éli meg.

Felmerült bennem a gondolat, hogy felkeresem egy régebbi pszichológusomat, hogy magasabb szintről foglalkozzak a saját pszichoanalízisemmel. Eddig egész jól összeraktam a kirakóst, hogy milyen előfutárai lehetnek az emberi érzékelésben egy ilyesfajta elidegenedésnem. Így elérkezett az idő, hogy fel is tárjuk azokat.

Az ember csak magára figyel, szűk falak veszik körbe őt. Nincs semmi, csak ő egy lakás közepén. Áthallatszanak a hangok a szobákon. Drámákat hallani. Életszagú drámákat. Itt a falnak is füle van. Jobb lesz, ha csendben maradok. Mocskos vagyok, le kéne fürdenem, de kihallgatnak. Csöndben kell maradnom. Nézz a tükörbe! Nem ismerem, akit látok. Ki vagyok én? Ezt magamnak okoztam, amikor megpróbáltam átlépni a másik világban. Olykor a tükrök mást mondanak. Szembetalálkoztam azokkal az erőkkel, amelyek gyöngeségeim és hibáim megtestesülései. Ezek saját elmém lehasadt részei, amik lebegnek mellettem a térben. Ezek nem a múlt emlékdarabkái, hanem a jelené, ami meghatározza a jövődet is. Óvatosnak kell lenni, mert vannak olyan gyanús elemek, amik képesek átvenni az irányítást. Mindig szemfülesnek kell lenni. Az érzékelés innentől kezdve megváltozik, egy magasabb rendű állapotba érkeztünk. Kinyílt a tudat. Kibontakozóban egy nagyobb én, így hátam mögött tudhatom korábbi személyiségeimet. Na most játsszunk! Én képes vagyok odafigyelni rád, de te tudsz követni?