Alois Schicklgruber 1837-ben egy alsó-ausztriai kis faluban, Stronesban látta meg a napvilágot Maria Anna Schicklgruber hajadon parasztlány törvénytelen gyermekeként. Anna egy zsidó családnál szolgált szakácsnőként, ahol teherbe esett. A kisfiút a szomszédos Döllersheim plébániáján keresztelték meg, ám a keresztlevélben az apa neve üresen maradt. A legenda szerint Alois tehát annak a grazi zsidó családnak a fiatal sarja volt, ahol Anna Schicklgruber szolgált, és tizennégy éven át tartásdíjat fizettek a kis Aloisért. Történészek azóta utánajártak és kiderítették, hogy abban az időben nemhogy Frankenberger néven, de egyáltalán nem éltek zsidók Alsó-Ausztriában.

Alois háromszor nősült, míg végül saját nevelt lányát, az alig húszesztendős Klara Pöltzt vette el feleségül. A házasságból végül három gyerek született, akik mind kisgyermekként, kétéves koruk előtt meghaltak. Csak a negyedik gyermek maradt életben, egy kisfiú, aki 1889. április 20-án látta meg a napvilágot. A csecsemő a keresztségben az Adolf nevet kapta.

Alois gyakran kocsmázott, indulatos ember volt, és gyorsan eljárt a keze. Gyermekét pici kora óta rendszeresen és durván verte, kézzel, pálcával, ostorral, vagy amit elért. Ebben az időben a poroszos nevelés teljesen hétköznapi dolognak számított. A gyerek viselkedésétől függetlenül naponta-kétnaponta rendszeres testi fenyítést kapott. A gyermek személye nem volt elismerve, mint gyerek. Azt várták el tőle, hogy minden pillanatban felnőttként viselkedjék, és egy felnőtt teljesítőképességét nyújtsa.

Édesanyja, Klara sosem állt ki a gyermeke mellett, a kis Adolf később úgy emlékezett vissza a szüleire, hogy "apámat tisztelem, anyámat szeretem". Az apjával szemben azt a stratégiát dolgozta ki, hogy keménynek mutatta magát, és az ütéseket számolta. Egy, kettő, három, négy....

Állítólag egészen haláláig volt, hogy ijedten ébredt fel álmából és hangosan számolt. Egy, kettő, három, négy....

„A gyermek Adolf számára biztosítva volt az ütlegek állandósága. Bármit tehetett, nem volt befolyása a napi verésre. Csak a fájdalom (vagyis önmaga) tagadása maradt, és az agresszorral való (tudatalatti) azonosulás. Senki sem tudott segíteni rajta, még az anyja sem (aki maga is veszélybe kerülhetett volna, hiszen férje őt is gyakran megverte)." -Alice Miller

Adolf nem volt biztos az apai nagyapjának kilétében, ami bizonytalansággal töltötte el. Johann Georg Hiedler vagy annak öccse, Johann Nepomuk Hiedler? Ha utóbbi akkor az apai nagyapja ugyanaz a személy volt, mint az anyai dédapja. Mert Johann Nepomuk Hiedler unokája Klara volt, Adolf édesanyja. Johann Georg Hiedler később elismerte az apaságot, de erről nincs hivatalos jelentés.

Adolf jó tanuló volt, ám a középiskolában megbukott. Ezt később azzal magyarázta, hogy így akart az apja ellen lázadni, mert nem akarta őt a vámtisztviselői pályán követni. Ő festő szeretett volna lenni. Apja, Alois meghalt, amikor a gyermek 14 éves volt. Végül 16 évesen, érettségi nélkül hagyta ott az iskolát. Adolf először korabeli képregényekből ismerkedett meg az antiszemitizmussal. Hatással volt rá Lanz von Liebenfels fajelmélete, és az olyan antiszemita politikusok agresszív retorikája, mint Karl Lueger bécsi polgármester, vagy Georg Ritter von Schönerer, a pángermán mozgalom vezetője.

Mindvégig ott volt benne a bizonytalanság a saját származását illetően, hisz apai nagyapja bizonytalan volt a számára is. Jelen álláspont szerint nem lehet bizonyítani, hogy ki volt Adolf nagyapja. Csak elméletek vannak erről és arról is. És Adolf is csak ennyit tudott, ami beárnyalta a lelkét, és elkísérte egészen a bunkerig, ahol később öngyilkosságot követett el.

Ha Hitler apja tudta volna, hogy rendelkezik zsidó felmenőkkel, akkor valószínűleg sohasem kerül sor a holokausztra, és a Harmadik Birodalomra. De ha tudta volna, hogy nem, valószínűleg akkor sem kerül sor rá. Annyi viszont biztos, hogy...

Egy, kettő, három, négy....