Pár napja tervezem megírni ezt az esszét. Most érkezett a végső löket/impulzus. Gloria Brame, amerikai szexológus, aki rendszeresen oszt meg facebook falán BDSM tartalmakat, most arról írt, hogy mennyi híres ember benne volt a BDSM-ben, Foucault-tól, Rousseau-ig.

Emékeim szerint Rousseau filozófiája elég békés volt, sőt még azt is felvetette, hogy az ember őse az orángután volt. Filozófiatörténetből mindig közepes voltam (5 filozófiatörténet tantárgyat is hármassal abszolváltam) az egyetemi éveim alatt. Azonban itt most nem is a filozófia történetén lesz a hangsúly.

Klasszikus franciák

A 18-19. században több olyan francia élt, aki erőteljesen köthető a BDSM-hez, így de Sade márki, Nicolas-Edme Restif, valamint Guillaume Apollinaire. Mi a közös hármójukban? Mindhárman írók voltak, akik a BDSM-et -is- tollukra tűzték, ráadásul brutális formában. De Sade márki kegyetlen stílusa és tartalmai világszerte híresek: nem is támogatom, hogy az ő általa pártolt beteges, nem belegyezéses szadizmusra és a kölcsönös alapokon nyugvó kínzásokra ugyanúgy a szadizmus kifejezést használjuk. Restif és Apollinaire (lengyel-olasz származású, Olaszországban született, de Franciahonban nevelkedett és ott alkotó író és költő) BDSM-fétis témájú írásaiban, az Anti-Justine-ben és a 11 ezer vessző (ezutóbbit nemrég kaptam ajándékba...) megjelennek enyhébb elemek is, mint a láb és cipő fetisizmus, de a nekrofília: halottakkal történő közösülés, valamint az incesztus: rokonokkal történő szex is megjelenik mindkét műben igaz, különböző arányokban (a nekrofília mindkettőben erősen jelen van, a saját utódokkal történő szex az Anti-Justine-ben sokkal brutálisabb mértékben található meg.)

Alfred de Musset (szintén francia) Gamiani, avagy a kicsapongás két éjszakája című kisregényének kegyetlen, többször zoofil (állatimádó) szexualitásába már bele sem megyek.

A BDSM terén sokat bír a gyomrom és rengeteg aspektusát kedvelem is, ugyanakkor a 11 ezer vessző rendesen megbolygatott engem is annak ellenére, hogy több helyen fergeteges humorral dolgozik, és a fordít, Vargyas Zoltán is jócskán kitett magáért :). 

Nem is csodálkozom, hogy a BDSM-nek rossz a megítélése. Az egy dolog, hogy agyon hájpolnak fostos, poszt-modern műveket, de ha valaki a kezébe veszi a BDSM, francia klasszikusait, ráadásul úgy, hogy nem "zenész", nem csodálkozom, ha ezen művek alapján beteg* állatoknak titulál bennünket.

A klasszikus franciák persze nem mind írtak és/vagy éltek úgy, mint a brutális pszichopaták. A Gloria Brame által is említett Rousseau: Vallomások című önéletrajzi művében stílusosan és nem brutálisan ír arról, hogy a nevelőnője általi fenekelés hozta elő belőle a huncut vágyait: 

http://spankingart.org/wiki/Jean-Jacques_Rousseau

Rousseau bácsi elégedett arca..egy kiadós fenekelés után.

Klasszikus vagy beteges?

Furcsa számomra, hogy a fent említett szerzők BDSM vonatkozású művei klasszikusnak számítanak. Na jó, nem mind: Réstif-et és az Anti-Justine-t tapasztalatom szerint viszonylag kevesen ismerik. Ugyanez igaz Masoch-ra és A Bundás Vénuszra is: https://moly.hu/konyvek/leopold-von-sacher-masoch-a-bundas-venusz Pedig mennyivel lágyabb Masoch Mester munkája, mint a kiválóan, ám valóban betegesen és brutálisan író fent említett franciáké. 

François-Xavier Fabre: Oidipusz és a Szfinx (1806-1808)

A szülővel való -nem tudatos- közösülés megjelenik a klasszikus Szophoklész drámában az Oidipusz királyban is, de ez a fajta incesztus korántsem összehasonlítható a fiát, szándékosan töcskölő orosz tábornokkal, vagy a lányait kúrogató francia úriemberrel

*A BDSM kapcsán a beteg/beteges kifejezést nem szoktam használni, mert nem gondolom, hogy a BDSM betegség volna. Ellenben, amikor BDSM tartalmű cselekmények úgy történnek meg, hogy abba az egyik fél nem egyezett bele, akkor valóban beszélhetünk bizonyos esetekben betegességről. Mivel pedig az írásomban említett franciákat BDSM-fétis klasszikusoknak szokás tekinteni, fontosnak tartom tisztázni, hogy a klasszikusságukat elismerem, de az erőszakot és a hullák megszentségtelenítését nem tekintem BDSM-nek, így ezeket a műveket nem tudom BDSM-fétis klasszikusoknak, csak az erőszak klasszikusainak tekinteni. Az pedig, hogy tekinthető-e egy mű esztétikailag értékésnek, akkoris ha morálisan elítélendő a tartalma olyan kérdés, amire bár a válaszom igen, de érdemesebb lehet esztétákat megkérdezni a témában.