Mi történik, ha azt mondom, hogy pszichotikus vagyok, de nem vagyok veszélyes sem önmagamra, sem a környezetemre? (Nem vagyok az egyébként.) Az orvos felelőssége, hogy kezeljenek, függetlenül attól, hogy én mit gondolok erről. Kissé ijesztő ez a hatalom a másik kezében.

 A harmincas évek végére a náci rezsim 50000 elmegyógyintézetben kezelt beteget végzett ki. Az egyház és mások tiltakozására felhagytak végül a gyilkosságokkal. Ha a társadalom efféle kizárást igényel, igénye teljesülni fog. A problémám csak az, hogy jól látszik, hogy a társadalom sem mondható egészségesnek. Akik nem illenek bele a társadalmilag elvárt mintába, ugyanígy a mai napig ki vannak taszítva. És olyan is akad, akit "bebörtönöznek".

Mert hogyan funkcionál a mai pszichátria? Akaratunkkal vagy akaratunk ellenére bezár. A nem kívánatos elmebéli állapotokat megakadályozza. Majd olyanná formál, ami már a többség szemében kívánatos.

De ki mondja meg, hogy mi az ami kívánatos?

Gondoljunk csak kisebb dologra, pl. a dohányosokra. A minap hallgattam a rádiót, ahol dohányzásellenes napot tartottak. A műsor ugyanazon koncepció szerint volt felépítve, mint a fent említett pszichotikus betegek esetében. Van valami, amit társadalmilag nem tudunk elfogadni, ezért kiközösítjük, "bebörtönözzük".

Ma még csak a dohányosok, holnap azok, akik alkoholt fogyasztanak, kapják majd a kényszergyógykezelést ebben a formában. Innen már csak egy lépés lesz a deviáns szexualitás. Dominancia és szubmisszió szemszögéből értelmezni a kapcsolatokat, és a szadomazochizmust már meg sem említem. Orvosi szempontból akár ez is lehet beteges.

Ha kiállnék egy nagyobb tömeg elé és őszintén beszélnék a szexuális vágyaimról, és fantáziámról, bizonyára máglyára vetnének. Még jó, hogy nem vagyok pszichotikus, és 2018-at írunk. Vagy a helyzet mit sem változott?

Te jó, és egészséges állampolgár vagy?

Hasadt beszélgetés;

-Arra jutottam, hogy nem tudom elfogadni azt a feltételezésedet, mely szerint bármilyen mentális betegségre való hajlam benne van a személyiségedben.

-Az nem ilyen egyszerű. Nem hajlam, hanem párhuzamos síkon ugyanolyan, ezért könnyen bekategorizálható oda. Szerintem mindenkiben akad ilyen a maga módján.

-Párhuzamos síkon?

-Igen. Képes vagyok skizoiddá válni. Lehasítom magam a pszichém rémisztő részeiről, és azokkal a megmaradt gondolatokkal azonosulok, amik segítségével még úgy tudom érezni, hogy van hatalmam a széthullás felett. Ez egy védekezőmechanizmus. Könnyű rávágni, hogy skizoid.

-Ez egy természetes emberi reakció, semmi pszichés nincs benne.

-A pszichológia szerint ez egészségtelen. Nekem inkább egy extrovertált mintából kell építkezni, hogy egészségesen gondolkodjak. Csak ugye én már ragaszkodok a kialakult identitásomhoz, amit nem szívesen változtatnék.

-Az extrovertáltakat megkérdezték róla vajon, hogy ők nem csinálják-e ugyanezt?

-Ott is hasonló a helyzet, csak az egyik egy objektív mintát követ, a másik (mint én) a szubjektívet. Az extrovertált egyre kevesebb élvezetet talál az élményeiben, miközben egyre jobban szorong miatta.

-Annyira relatív, hogy objektív vagy szubjektív mintát követünk, annyi minden határozza meg abban a pillanatban a döntésünket. Befolyásolja a hangulatunk, a társaság, amiben vagyunk. Extrovertáltként van, hogy a hangulatom miatt olyan döntést hozok, ami nem passzol egy extrovertálthoz. Ilyen az, hogy hajlamos vagyok néha az önpusztításra. De ettől még nem érzem magam pszichológiai esetnek.

-Nem zárja ki az extroság ezt. Nagyon kevés egészséges ember létezik. Több síkon lehet színezete a személyiségnek. Pl. simán lehet, hogy egy teljesen más típus jó vagy rossz tulajdonságait veszi át. Ettől kezd egyedivé válni az ember. Na de a mai világban mitől leszel egyedi, amikor az átlag tényleg valóban beteg.

-Innentől kezdve viszont az a normális, ami egyedi és nem átlagos.

-Azt a többség gyakran kiközösíti, mert deviánsnak bélyegzi.

-De nem könyvelhetjük el mentálisan betegnek.

-Én sem tartom annak. De ha a többség kezében ott van a hatalom, akkor simán megteheti, hogy rád húzza: "Te nem vagy normális".

-Itt az a kérdés, hogy hogyan reagálsz a többség véleményére.

-Na ez jó kérdés. Alapjáraton nem érdekel, de a nevelés Anyám részéről az volt, hogy igenis a többség véleménye az fontos. Ilyen szempontból teljesen más beállítottságúak vagyunk. Ha azt mondom, hogy nem érdekel, egy gondolat van bennem, hogy akkor az biztos rossz dolog, amit teszek. És olyankor, mint a cigaretta duettben, megy a belső párbeszéd a fejemben. Ha úgy értelmezzük a videót, hogy a két szereplő a tudatos, és a tudatlan én jelképe. Annak nincs jelentősége, hogy a dohányos, vagy a dohányzásellenes énünk a tudatos.

-Tudom, hogy mire gondolsz. Mentem keresztül én is ezen. De meg lehet tanulni kezelni és tényleg lelkiismeret-furdalás nélkül leszarni az emberek véleményét. De az meg nem normális, hogy választani kell, hogy szarul érzed magad, de megfelelsz a társadalomnak vagy jól érzed magad, és nem érdekel, mit mond a többség. És inkább élek le egy életet úgy, hogy jól érzem magam a bőrömben, mint hogy elvárásoknak feleljek meg. Az, hogy emiatt mentálisan betegnek titulálnak? Nos, ez őket minősíti, szerintem.

-Épp úgy, mint ahogy egy szadista is arra törekszik, hogy mindig jól érezze magát.

-Egy részedet ölöd meg, ha meg akarsz felelni másoknak.

-Szép végszó.

-Szóval?

-Nem vagyok mentálisan beteg.