Fekszem a kórházi ágyon, egy "igazi skizofrén" egy könyvet ad át nekem. "A gondolkodás elvesztett művészete" volt a címe. Azzal a szándékkal kaptam meg a könyvet, hogy ez az a könyv, ami olyan hatással volt rá, hogy mindenféleképpen le fogja rajzolni. A srácnak szabad mozgása volt az intézményen…
Közel egy évet kihagytam a zsidósággal kapcsolatos tanulmányaimban. Azonban érdekesen egybevágnak a vallási tanulmányaim és a BDSM-beli történések. Már egy ideje a suliban, ahol járok gyakran előkerülő téma, hogy a zsidóság, Tórában leírt legnagyobb bűne az volt, hogy kémeket küldtek Kánaán…
Emlékszem, amikor gyerek voltam akkor behívták a szüleimet az óvodába, hogy megkérdezzék tőlük, hogy milyen filmeket nézetnek velünk otthon, mert a gyerekek valami olyasmivel foglalkoznak, amivel még nem kéne. Nos az én emlékeim szerint nem a tévéből vett információk alapján, hanem egymástól…
Mi történik, ha azt mondom, hogy pszichotikus vagyok, de nem vagyok veszélyes sem önmagamra, sem a környezetemre? (Nem vagyok az egyébként.) Az orvos felelőssége, hogy kezeljenek, függetlenül attól, hogy én mit gondolok erről. Kissé ijesztő ez a hatalom a másik kezében.
A harmincas évek végére a…