Az IntImitásAnalIzis című írásomban már egyszer foglalkoztam az intro-extro kérdéssel. Ott utaltam egy régebbi írásomra, hogy még magamat is képes voltam félrevezetni, amikor azt gondoltam, hogy introvertáltságom egy negatív tulajdonságom lenne, amin változtatnom kéne. Ez az elmélet nem valami new age humbuk, mint inkább C. G. Jung nevéhez fűződő, analitikus pszichológia alapja. Ha valakit mélyebben érdekel az elmélet, érdemes Jung írásaival foglalkozni, mert nagyon jó dolgokat ír le a témában, többek között azt, hogy ez egy olyan alap beállítottságunk, amit nem lehet megváltoztatni. Úgyhogy kár erőlködni, ez akkor sem fog menni, ha a másik azt gondolja, hogy nyitott vagy a faszságaira, de közben meg baromira nem. Természetesen el lehet játszani a nyitottat, de az azzal jár, hogy kénytelen leszel megerőszakolni a saját identitásodat, gondolataidat. Míg a kiteljesedésem is belülről, szubjektív ideák alapján alakul ki, addig a konfliktusaimat is befelé élem meg. Tehát a hülyéktől belülről szenvedek.

Nem vagyok mazochista, nem élvezem a fájdalmat, sem fizikailag sem mentálisan. Talán ezért érzékenyebb is vagyok a konfliktusokra. Ha egy introvertált ember dolgozni szeretne a konfliktuskezelési technikáján, nem az lesz a megoldás, hogy nyitottnak kell lennie a konfliktusának a forrásával. Viszont minden konfliktusunk rögzül a tudatban, és egy idő után, amikor az agyunk már megoldott konfliktusokkal találkozik, azokat már szelektíven szórja majd ki a fejünkből. C. G. Jung gondolatai nekem többet adnak, mint a kommentfalon hőbörgő csürhe véleménye. A virtuális világ mégis gyakran megtévesztő lehet. Introvertált létemre nagyon sokat posztolok pl; Facebook-on. Többnyire zenéket, melyeket asszociáció segítségével választok ki. Tehát gondolok valamit, amiről eszembe jut egy videó, vagy dal, és posztolok. Az aki látja, az nem tudja, hogy mire gondoltam akkor amikor posztoltam, de ott van szeme előtt a gondolataim illusztrálása. Ez intro szemlélet itt is érvényesül, csak megfordult. Én vagyok kint te vagy bent.

(A mostani intuícióm azt súgja, hogy használjak olyan videókat ebben a cikkben, amelyek kifejezetten intro előadókhoz köthetőek.)

"A tartós, maradandó fogalmak, ezek kimunkáltsága fontosabbak, mint a külső, mulandó események"

Privát üzenetben, és nem a kommentfalon érkezett a kérdés hozzám;

„ Azt szerettem volna kérdezni, hogy nálad a szadizmus kizárólag a szexualitásban, négy fal között van jelen, vagy esetleg az élet egyéb területén is, másokkal szemben is?”

Remek kérdés, és nem is olyan egyszerű rá válaszolni! Én szexuális szadistának tartom magam és nem klinikainak. Tehát első körben válaszolhatnám, hogy igen kizárólag csak a hálószobában. Még ha egy BDSM buliba látogatok el, akkor sem szoktam ezt kiengedni magamból. Az teljesen privát, hogy kivel mit és hogyan csinálok. A Fehér Holló teaházban rendezett „rassz játék” témájában tartott bemutatóval egybekötött előadás alkalma után egyszer részletesebben kitárgyaltam már.

„Amikor szóba kerül, hogy én elsősorban "szadomazochista" vonalról kapcsolódtam a BDSM-be, ez egyeseknek legalább annyira "tabunak" számít, mint ebben konkrét esetben, a "rassz játék". Itt nem csak verbális síkon történik a "bántalmazás", hanem fizikai síkon is. Nem csak lelki sérüléseket okozhatunk, hanem fizikait is. A szadista szükségleteim egy beleegyező (mazochista vagy más beállítottságú) partnerrel élem ki. Ez az én esetemben a gyakorlatban is így néz ki. Nagyon fontos a partner! A hangsúly a közös megegyezésen van. Nyilván a legnagyobb összhangot egy mazochista lánynál fogom érezni. Célom a fájdalom okozása lesz. Sokáig nem érdekelt, és foglalkoztam, a férfi és nő közötti hierarchiával. Ezzel csak mint egy amolyan "járulékos veszteséggel" számoltam. Olyan veszteség , ami szükséges , a győzelem vagy a cél eléréséhez. A gyakorlat azonban ráébresztett, hogy technikájában olyan nagy különbség nincs is köztem és egy D/S kapcsolat között. Szerencsés párosítás! Így mégis csak egyre közelebb kerültem a BDSM-hez, és a "járulékos veszteség" dumát is el lehet felejteni. Önmagában a szadizmus nem feltétlenül BDSM, de a BDSM lehet szadista. Tegnap az előadás utáni bemutatón/bemutatókon, ebbe is bepillantást nyerhettünk.

Különös mód Kumihóval nem BDSM vonalon ismerkedtem meg, de egyre nagyobb teret kapnak ezek a játékok köztünk. -Még a végén Kumihóból szub lesz... -jegyezte meg Eilr@hc ma reggel. Nem gondolnám, hogy az lesz, mert nem az. Kumihó egy switch lány, akinek magas fájdalomtűrő képessége van, de nem mazochista. Nem "Voodoo Love", hanem "Soft BDSM", viccesen fogalmazva.
Szóval legutóbb amikor itt Fehér Hollóban jártam egy nagyon profi, látványos, erotikus, és soft bemutatót volt szerencsém látni. Rögtön Kumihó jutott eszembe, hogy ez neki biztosan nagyon tetszett volna. Így adta magát, hogy most velem tartson. Ezzel szemben most egy egészen más jellegű műsorba csöppentünk. Talán ez sem véletlen. Kumihó így bepillantást kaphatott abba is, ami hozzám közelebb is áll, és amit jómagam is képviselek a BDSM-en belül.

Először is minden elismerésem Risley@ddixnek, és emelem kalapom előtte, mert ezúttal egy igazán keménykezű, profi, szadista, "zsidógyűlölő" Nő kezei között találhatta magát, aki nem bánt vele kesztyűs kézzel. Bevallom a Kisasszony nekem is megdobogtatta a szívemet. Főleg miután láttam Őt, fejét két női comb között tartva, a hátát elkorbácsolni. Izgalmasak ezek a "harci switchek", na! :)

Azt hiszem az, hogy nagy közönség előtt az ember egy ilyen műsort végigcsináljon, külön készség szükséges. Nekem biztosan nem menne. Nem véletlen vagyok introvertált, nem véletlen nem veszem le az ingem, és a játékaimat nem véletlenül játszom zárt ajtók mögött. Hogy ott mi történik, csak rám, és a partneremre tartozik. Illetve még arra akit ebbe bevonok. Amikor egy ilyen rendezvényen részt veszek akkor számolok azzal, hogy tőlem eltérő nézetű emberekkel is találkozhatok. Esetleg másnak fontos az exhibicionizmus. Én ezt pont ugyanúgy igyekszem tolerálni, mint ahogy azt ha valaki az identitásomnál fogva próbál mások előtt nevetségessé tenni. 2 lehetséges leckét tanultam meg az ilyen dominanciaharcok kapcsán.

1; Leszarom. -neki nincs mit bizonyítanom.
2; Visszakérdezek. -a támadó érvekkel nem tudja alátámasztani az állítását, és alul marad.

Ha kulturált társaságban vagyok inkább az elsőt választom, mert az utóbbi sértő lehet a másikra nézve. De hát fiatalság, bolondság... és az alkohol.

Azt viszont egy percig sem gondolom, hogy dominánsként úgy tudnék magamhoz közelebb kerülni, hogy szarrá veretem magam egy BDSM bulin. Amikor a tantrát említettem, az nem vicc volt, és nem a 4 órán át tartó baszásra gondoltam. Önismeretre léteznek finomabb módszerek is.”

A zárkózottságomnak ebben az esetben az volt az oka, hogy én valóban szadistaként gondolok magamra, míg tudom, hogy másoknál a BDSM-ben ez csak jelképes is lehet. Magamból indulok ki, én nem szeretem ha más rám akarja erőszakolni a szexualitását. Feltételezem, hogy vannak akik az enyémre se nyitottak. Éppen ezért én sem szeretem azt más arcába dörgölni. Nem csak szadistaként, de fetisisztaként is létezik egy szexuális életem, de ez az oldalam erősen zárt. Ilyen fetisiszta oldalam konkrétan a; Smoking fetish, vagy a Fenekelés/spanking. Azonban egy fenekelés nálam fetisisztaként egész másról szól, mint szadistaként. Fetisisztaként a BDSM-ben pedig általában nem is vagyok nyitott.

Korábban foglalkoztam már a „szadomazochista depresszió” kérdésével.

"A fizikai fájdalom hatására endorfin és adrenalin termelődik, és amikor hormonok szintje vissza áll a normálisra, rendszerint szomorúság, és bizonytalanságérzés telepszik az emberre. Nem csak a behódolókra jellemző ez a megzuhanás, hanem a dominánsoknál is előfordul." -Jillian Keenan: Szex Shakespeare

Egy szadistának, az „újabb dózis” nem mindig olyan könnyen megoldható. Vagy a partnerrel nincs lehetősége napi szinten találkoznia, de gyakran szükség van arra, hogy a mazochista partner kipihenhesse az előző szeánszát velünk. Egy jól összeszokott szadomazochista páros esetében, egy-egy komolyabb vesszőzés nyomát a mazochista partner akár 2-3 hétig is magán viselheti.

Amikor például egy BDSM rendezvényen más szadistákkal is volt szerencsém beszélgetni, akkor ezek az emberek arról voltak felismerhetők, hogy sosem szadistaként léptek fel velem szemben. Vagy hogyha hangot adtak a szadizmusuknak, akkor azt úgy tették, hogy a körülöttük lévő szadisták, és nem szadisták is értsék őket. Tehát képesek voltak egy közös nyelven beszélni egymással. Ezt nem csak lehet, de illik is tisztelni. Azok akik ugyan nem szadisták, de mégis szadista módszerekkel akartak meggyőzni a saját igazukról, azok vagy nem tudták, vagy nem merték megélni a valódi szadista énjüket. Ezt pedig úgy igazán, tényleg csak szánni lehet.

Azt nem mondhatom, hogy a szexualitáson kívül nem fedezek fel magamban máshol is szadista jellemvonásokat. Pl a zenében vagy a kommentfalon. Virtuálisan is szoktam szadista lenni, és szívesen trollkodom. Zenében kifejezetten pszichopata vagyok, míg a kommentfalon olykor szadista. Introvertáltként a virtuális világban egész másképp létezek, de ha ennek is most vezetném le a pszichoanalitikáját talán ez az írás soha nem érne véget. Térjünk rá vissza később!