"Vegyük ezt a pincért. Eleven és túlzó gesztusai vannak, egy kicsit túl pontos, egy kicsit túl gyors, egy kicsit túl eleven lépésekkel közeledik a vendégek felé, egy kicsit túl szolgálatkészen hajol meg, hangja, szemei kicsit túlságosan is a vendég parancsát leső érdeklődést fejeznek ki, végül íme, mikor jön vissza, utánozni próbálva járásával valamely ki tudja milyen automata hajthatatlan szigorát, a tányérokat úgy próbálja hordozni, hogy egy kötéltáncos vakmerőségét mutassa, állandóan bizonytalan egyensúlyi helyzetbe hozza őket, amit egy könnyed kéz- és karmozdulattal újra és újra korrigál. Mozdulatait úgy igyekszik összekapcsolni, mintha egymást vezérlő mechanizmusok volnának, mimikája és hangja is mechanikusnak tűnnek; a dolgok mozgékonyságát és könyörtelen gyorsaságát ölti magára. Játszik, élvezkedik. De mit játszik? Rövid megfigyelés után rájöhetünk; pincért játszik."-Jean-Paul Sartre

A rejtőzködés (elúzió): Olyan kapcsolat, amelyben az egyén eltávolodik a saját, eredeti énjétől és valaki másnak tetteti magát; majd úgy tesz, mintha felhagyott volna ezzel a színjátékkal, hogy úgy tűnjön, visszatért a kiindulópontra. A kettős színlelés olyan, mintha nem színlelnénk.

No ennyit az elméletről. Szóval az, hogy ha látszólag valaki úgy tűnik, mintha valamiféle pszichózisban lenne, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is van zakkanva. Csak lehet, hogy épp valamiféle hasonló tudatállapotból tér vissza, vagy mondjuk úgy, kezd felébredni. Mondjuk annak a "drágaságom" nőnek a férje, aki reagált néhány hónapja az egyik írásomra, hogy ő bizony otthon a gyengédséget és a törődést kapja az urától, míg titokban szadistákkal aláztatja, veri, és baszatja magát, amikor erre rájön! Valószínűleg egy kissé össze fogja zavarni őt, hogy az asszony akivel ő él, folyamatosan egy szerepet játszott mellette. Természetesen a hölgyet ettől mi nem fogjuk utálni ebben a közösségben. Nincs rá semmi okunk. Velünk szadistákkal, és szexpartnerkereső társainkkal mindig teljesen őszintén kommunikált, sosem hazudott magáról valótlan információkat. És bármilyen hihetetlen, apunak sem hazudta azt, hogy szereti őt, mert ez az igazság, szereti őt. Csupán csak az ő közös fantáziavilágukba nem illet bele egy szub-mazo ribanc képe. Az is lehet, hogy éppen az a megállapodás kettejük között, hogy "csináld úgy, hogy én ne tudjak róla". Azt gondolom, hogy két értelmes ember között, akik hasonló kulturális közegben élnek, szinte bármi megoldható, bárhogyan. De vajon a domináns-szadista megérti ezt az állapotot? Hogy anyu és apu kapcsolatában ő csak egy alacsonyabb rendű szereplő lesz majd?

Többen mondták már rám, hogy pszichopata vagyok, de ez nem igaz. Igazából csak különbséget teszek szeretet és szerelem között.

Szokták mondani, hogy "ez az együttlét nem adott többet egy maszturbációval egyenértékű szexuális élménynél". De ezt hogyan is kell érteni?

Sartre nagyon érdekes dolgokat ír a maszturbálásról. De azt feltételezem, azzal nem számolt még ő sem, hogy egy generáció nő majd fel FPS játékokon, és az online pornó világa miképpen képes megvezetni az "őszinte" ember fantáziáját is. Sartre szerint az őszinte ember azért végez önkielégítést, mert valami igazibbra vágyik. Itt az ember valódi orgazmust él át képzeletbeli helyzetekben. Maszturbálás közben gondolhatunk bármire, lehet az; férfivel, nővel, travival, szomszéddal, baráttal, munkatárssal, családtaggal és bármivel való közösülés. A valóságos orgazmus pedig majd felszámolja ezt a képzeletbeli helyzetet.

"A maszturbálás egyet jelent a világ és a maszturbáló elszakadásával a valóságtól." -Sartre


Vannak olyanok, akik évekig képesek színlelni, hogy kielégítő a szexuális életük. A legaktívabb korszakomat szexuálisan akkor éltem, amikor majd 2 évig szeretői kapcsolatban éltem egy hasonló, gondoskodó típusú nővel, mint az akkori párom. (ESFJ Gondoskodók személyiségtípusa, nem összeegyeztethető az én INTP-T személyiségtípusommal. Az egyik legfontosabb jellemzőjük, hogy nehezen tudják elfogadni a hozzájuk közel állók hibáit) Lásd itt!

Tulajdonképpen a kisasszony elég rendesen kiképzett, hogy hogyan lehet ezt úgy csinálni, hogy a feleség otthon ne vegyen észre semmit. És valóban, ha megkérdeznénk anyut, hogy hogyan élte meg ezt a korszakát, akkor biztosra veszem, hogy azt mondaná, hogy a legszebb évei voltak ezek velem szexuálisan. De, hogy a szeretőm is éppen egy ilyen színjáték részese lesz, és praktikái visszaütnek majd, azt ő sem gondolta volna, még álmában sem. Van egy pont, amin túl már nem érzékelhető az, hogy mi a különbség valódi frusztráció és képzeletbeli frusztráció között. Az az igazság, hogy ha nem az lett volna a helyzet, hogy az én esetemben mind a két nőben csak a saját frusztrációmat élem ki, akkor most nem beszélgetnénk BDSM-ről sem. És valóban, ha az ember fantáziaországban ragad, azt ő pont úgy fogja érzékelni, mintha valóság lenne. És jól mondja Laing, (akiről többen mondták, hogy pszichopata) "csak a rendszeren kívülről érkezhet olyan "hívás", amely arra ösztönözné, hogy -valamilyen értelemben -elhagyja a rendszert."

És valóban, a hívást azt folyamatosan kerestem. Jelzés ez a rendszer felől, hogy valami még most sincs a helyén. A szerető megmutatta a szadista énemet. Azaz szembesített vele. Egy kolléganőmről időközben kiszagoltam valamit, és tíz hónapig csak figyeltem, majd előrukkoltam az ajánlatommal.(erről már írtam, és azt mondták, hogy pszichopata vagyok.) Játszunk ilyet;

"A fantom kapcsolatok a testi tapasztalásokra is kihatással vannak. Egy titkos fantom szerető folyamatosan izgalomba tartja a testet. Ez a nyughatatlan izgatottság arra készteti a személyt, hogy folyamatosan szexuális kielégülést keressen."

De ugyanúgy, mint a maszturbációnál, valós érzeteket generál a testben, és a valóságban nehéz lecsillapítani. Tehát a legegyszerűbben egy fantom kapcsolatból úgy tudunk kilépni, ha a másik embert a fantáziánk kivetülésének gondoljuk, és úgy is viszonyulunk hozzá.

Érdekes mód a szeretőmmel a BDSM egyszeri alkalom volt, és úgy igazán nem mondható egy pozitív élménynek. Viszont ahogy a kapcsolatból kivettük a szexet, a BDSM is remekül működött később. Tehát a jó szex, és jó BDSM nem jár kéz a kézben.

Itt most elszívok egy cigit és elmondok még egy variációt arra, hogyan lehet felébrednünk az álomból.

Bűn és bűnhődés; (Dosztojevszkij regényének sorsanalitikus interpretációja)

"Álmában gyermek, aki egy ünnepnap estjén apjával sétálni indul. A séta kapcsán megjelenik álmában a templom és a temető, ahova szüleivel szokott eljárni nagyanyja és kisöccse sírjához. Az álom ekkor békét, nyugalmat, a kereszténység eszméjét árasztja magából. A fordulópont a kocsma elérésekor következik be: részegek mulatnak, hangoskodnak, trágárkodnak. A részegek kijönnek a kocsmából s egyikük gyenge, rossz kis kancája által húzott szekéren akarja hazavinni a többieket. A kanca nem bírja a terhet, ekkor a gazda előbb ostorral üti, a ló szenved, kínlódik az ütések által is, míg végül a gazda kegyetlen fejszecsapásokkal végez lovával. A gyermek Raszkolnyikov sír az álomban, önkívületi állapotba kerül, úgy sajnálja a lovacskát. Ölelgeti a halott ló véres fejét, csókolgatja a szemét, száját. Végül apja húzza tovább a helyszínről. Az álomból verejtékben ébred, s teszi fel magának a kérdést, hogy valóban képes lenne-e agyonütni az öregasszonyt."


Egy nap a szeretőm, amikor találkoztunk, a kezembe adott egy ultrahang fotót, hogy lássam, mielőtt döntök róla. Akkor már volt egy lányom, úgyhogy tudom, mit jelent valakinek a gyerekemnek lenni. Ráadásul, ha ez kiderül, akkor a saját gyerekemnek is veszélyeztetem a sorsát. Na most dönts, kis okos! Valóság, vagy fantázia? Én a látszólagos valóság mellett döntöttem, így még az utolsó pillanatban, egy kicsivel a 12. hét előtt abortáltuk. Természetesen ebből otthon nem érződhetett meg semmi. Folyamatosan titokban kommunikáltunk, míg én otthon voltam a családommal. Majd jött az üzenet; "Megnyugodhatsz, nincs bennem a gyerek".
Abban a pillanatban sikított fel a feleségem a mosdóban, hogy megcsinált egy tesztet és babánk lesz. Nem tudom, mennyi a valószínűsége, hogy a valóságban néhány másodperc eltéréssel történjen ekkora véletlen egybeesés, de ez itt épp így történt. Tudod, hogy a te fantáziarendszeredben egy lassú folyamat volt felvázolva, ahogy kiépíted magad ebből a családból. Megvárjuk míg a gyerek olyan korú lesz, és....

És az első reakcióm az volt, hogy nem vállalhatunk még egy gyereket fantáziaországba, de a feleségem azt kész tény ként tudattata velem, hogy abba nekem semmi beleszólásom nem lesz.

Talán ha az instrukció nem tőlem származott volna a "tiszta kommunikációért", hogy a szeretőm beszéljen rólam a feleségem előtt úgy, mint ha egy negyedik személy lennék az életében, és ezzel láthatatlan maradok, nem is a szeretőmre tekintene most pszichopataként, mint inkább rám. Hogy hogyan csapódik le ez a másik oldalon? Azt éppen a feleségem fogalmazta meg a legjobban, amikor leírta a saját nézőpontját.

"Elképesztően nehezen jönnek a szavak, mert életem legkeservesebb történetét készülök leírni. Sokszor hittem tévesen, hogy már túl vagyok rajta, de nem, még mindig összeszorul a lelkem, ha eszembe jut. Általában a negatív eseményeket visszamenőleg igyekszem olyan szempontok szerint vizsgálni, hogy miket tanultam belőle. Ez az aminél ez még nem megy. Legtöbbször, ha csalódunk valakiben, vagy bántanak, akkor segíteni szokott az, ha kicsit beleéljük magunkat az ő helyzetébe, kicsit elgondolkodunk a motivációin, és azon, hogy vajon egy ilyen helyzetben mi mit tettünk volna, és sokszor be kell látnunk, bármennyire nehéz is, hogy hát igen, mi sem biztos, hogy másképpen cselekedtünk volna az adott szituációban. Ha viszont egy pszichopata kerül az ember útjába, ott nincsenek miértek, nincsenek okok, nincsen semmi, csak egy olyan szintű sötétség, amit hogyha megtapasztalunk sosem felejtjük el."

A valóságban természetesen nem pszichopata volt, csak képes volt különbséget tenni szeretet és szerelem között.

Nos, nekem pedig igen csak meg kellett küzdenem a valósággal, hogy a kisebbik lányomat valóságnak gondoljam, amikor megszületett. Ehhez azonban ki kellett lépnem fantáziaországból. Vannak, akik úgy járnak abortuszra, mintha fogorvoshoz járnának, de vannak, akik épp ugyanolyan könnyedséggel, és felelőtlenséggel adnak életet.

Mert amíg egy BDSM szeánsz keretein belül játszunk halál- és életösztönnel, addig az csak játék marad. De könnyen előfordulhat, hogy a játék valósággá válik. Ahhoz pedig még a BDSM sem szükséges.

Update:

Az idén megjelent "Szárnyas fejvadász 2049" éppen ezt a gondolatmenetet járja körbe. Így érdemes ezzel a szemlélettel nézni a filmet. Aki látta az talán érti, hogy mire gondolok, aki pedig még nem látta, annak erősen ajánlott megnéznie!