2018. már 22.

Feudálkommunista kapitalizmus #semmisemjó

írta: NexusBDSMAdmin
Feudálkommunista kapitalizmus #semmisemjó

A posztot láthatóan korábban írtam, és különféle okok miatt nem tettem közzé sehol. Most, a kampányidőszakban még aktuálisabb, mint a megírás időpontjában volt, és bár minden nap megfogadom, hogy nem pörgetem magam ezen a dolgokon, mert fölösleges szájtépés az egész, de egy mai rövid üzenetváltás után megjött a sugallat, úgyhogy íme az én #semmisemjó írásom.

 rizsazopartok.jpg

Először Magyaroszági Tartalomszolgálgatók Egyesülete felmérése alapján megjelent Indexes cikk elolvasása arra indított, hogy egy korábbi gondolatom kissé kibővítsem és közzétegyem. A felmérés és a cikk igen plasztikusan írja le azt a jelenséget, amiben a legtöbb probléma gyökere napjainkban: a középosztály hiányát.

 Középosztályon azt a társadalmi réteget értem, akik jövedelmükből képesek átlagos életszínvonalon élni, ezért van idejük foglalkozni a megélhetés előteremtése mellett egyéb dolgokkal is. Ezzel együtt megvan a szükséges műveltségük ahhoz, hogy az egyéb teendők ne merüljenek ki a meló utáni kocsmázásban és sorozatnézésben, tehát megvan az igénye a kultúrára és a közügyekkel való foglalkozásra. Ezt a réteget nem lehetne megvenni tizenötödik havi nyugdíjjal és zárcsökkentéssel, egy választás megnyeréséhez kevés lenne az orbánviktorozás és sorosgyörgyözés.

 Muzafer és Caroly Sherif szociálpszichológus házaspár 1949-ben végzett kísérletet a csoportközi konfliktusokról. A kísérlet során a két ellenséges csoport két esetben tudott összefogni: ha színre lépett egy közös ellenség, vagy ha egy közös problémát kellett megoldani és ehhez szükség volt egymás segítségére. A közös ellenség viszont csak addig tartotta meg a békét a két csoport között, amíg jelen volt, miután eltűnt, ismét előjött a konfliktus, míg a másik esetben tartós kooperáció alakult ki.

a0f7c5f226bef67cb5e79d89941bcd8c.jpg

Sokáig gondolkodtam, hogyan lehetséges az, hogy az egyébként értelmes emberek közül viszonylag sokan állnak be kritikátlanul mindenféle hangzatos lózungokkal operáló társadalmi mozgalmak és szervezetek (melyek természetesen később párttá alakulnak) mögé. Próbáltam megérteni ennek a mechanizmusát, és arra jutottam, hogy az ember egy olyan lény, ami nem szereti a túlságosan bonyolult rendszereket. Közgazdasági nyelven fogalmazva az információ mennyiségének is lehet egy optimuma. Az optimum alatti információmennyiség esetén az emberek a szenzációhajhász főcímeket felvonultató weboldalak, az optimum fölöttinél pedig az ügyesen megkonstruált ideológiák felé fordulnak - annál pedig kevés veszélyesebb jelenség van, mint amikor intelligens emberek szajkóznak demagóg gondolatokat, amelyek pártok jelszavai válnak. Ebben az összetett világban a pártok és ideológiák jelentenek valamennyire biztos tájékozódási pontot, mert ezek adnak egy kész csomagot a különböző társadalmi kérdésekre adott válaszokból - így megkímélik az egyszeri embert a gondolkodás kényszerétől. A gondolkodó emberek pedig nem vezetnek jóra, mert vagy elérik a kritikus tömeget és rendszert váltanak, vagy pedig megőrülnek, és a Homo vesanusok többségbe kerülése esetén anarchia lesz.. A mindenkori hatalom tehát igyekszik a gondolkodó embert különféle akolokba terelni a könnyebb kezelhetőség végett.

 Egy paternalista, tekintélyelvű rendszerben szocializálódott társadalomra rászakadt a kapitalizmus és a demokrácia. A munkahelyek nagy részén még mindig jobbágy-földesúri viszonyok uralkodnak, miközben az egyszeri dolgozók messianisztikusan várják az új Kádárt, aki elhozza Isten országát és a jóárasított okostelefont. A mindenkori politikai pártoknak a szavazatmaximalizálás a céljuk, és már az ókori rómaiak is tudták, hogy ehhez mi kell: “Panem et circenses”. A 20. század közepe óta ehhez pedig minden adott, Nyugat-Európában eljött a jóléti állam kora, és a technológiai forradalom immár házhoz viszi a szórakozást - ha demagóg lennék, azt mondanám, még a stadionig sem kell elmenni érte.

 Nincs itt konzervativizmus, sem illiberális demokrácia - csak feudálkommunizmusra épül fogyasztói társadalom. A magyar ember pedig sosem valami mellett, hanem mindig valami ellen szavaz, ilyenkor legfeljebb azt mérlegeli, ki ígéri a legtöbbet. De talán fölösleges is ezen csodálkozni, amikor a modern demokráciák választása arról szól, hogy ígyis-úgyis megbasznak, csak kiválaszthatod, hogy ki legyen az. Nem lepődnék meg, ha az idei választáson az “örök élet plusz húsz év és ingyen sör” pártja kapná a legtöbb szavazatot.

Vendégszerző: Kornspitz

2018.03.22.

Szólj hozzá

politika szociológia pszichológia választ