Estére lecsendesedik a környék. Nincs semmi, ami megtörhetné ezt a csendet. Néha hallom, ahogyan egy szomszéd mocorog, de semmi több. Nincsenek részegen randalírozó fiatalok, nincs hangos zeneszó, csak a fáradt csend. Még nincs hétfő, de már gyászolom a vasárnapot. A mai napot teljes egészében a lányommal töltöttem. Egyszerre van bennem öröm és félelem. Öröm azért, mert egy tökéletesebb valakit látok, félelmem pedig abból fakad, ahogy azt látom, ahogy az akaratunk néha szembefordul egymással. Nagy felelősség van a hátamon, mutasd meg neki a világot olyannak amilyennek te látod. És persze benne van a pakliban, hogy ő egész másképpen látja azt. Egyszerre tanítok, és tanulok. Olyan dolgokra terjed ki a figyelme, amire nekem már nem, vagy éppen csak átsiklanék fölötte. Pedig fontos információk ezek. A pipacs a mezőn. Én nem vettem volna észre. A pipacs a mákfélék családjába tartozik, és alvászavarok ellen is használják.

Az én történetem pedig hetekig tartó inszomniával kezdődött. Elalvás előtt, mielőtt álomba zuhantam volna, mini pánikrohamaim voltak, mintha a villám csapott volna belém. Szinte éreztem a statikus elektromosságot, ahogy kisüti az agyamat. Ezek a villámcsapások már hetek, hónapok óta nyugtalanítottak. Az állandó éjszakázásnak köszönhetően sosem tudtam magam úgy igazán kipihenni. Egy idő után már magától az elalvástól tartottam. Tudod, hogy jön a kisülés, csak éppen azt nem tudod, hogy melyik pillanatban fog lecsapni rád.

Egy hét után az agyam tengeri szivaccsá változott és álomszerűen érzékeltem a valóságot. Ez az, ami a végső elidegenedés előtti állapot. Régóta, egész gyerekkorom óta foglakoztatott az a kérdés, hogy vajon lehet-e azt érzékelni, amikor az ember megőrül? Én pontosan emlékszem a pillanatra, amikor "teljesen" elszakadtam a valóságtól, és így utólag nem is volt olyan vészes. Elmúltak a félelmeim, hisz ebben az állapotban nincs értelme valós félelmekről beszélni. Egyetlen kapcsolat a valósággal a kibertér volt. Tehát nincs értelme valóságról beszélni, mert uralma alá kerített a "cybervalóság". Mennyivel hasadtabb ez a tudatállapot, mint az a világ, amit William Ford Gibson leír a Neurománc című regényében? Akár egy egészséges emberi agy szüleménye ez, akár egy skizofrén elméé, olybá tűnik, a science fiction írók mesterien képesek más valóságokat áthozni nekünk valamilyen formában. Az ember nem éri be a maga és mások tapasztalatának lerombolásával, de megfejeli ezt azzal, hogy hozzáedződik a saját hamisságához. Maradt a mesék világa.

Én mindig azt gondoltam magamról, hogy nincs képességem meséket gyártani. Ez nem is igazán megy nekem a mai napig sem. Csak azt tudom hitelesen átadni, amit magam is megtapasztaltam, vagy átéltem. Az pedig nem gyerekmese. Talán nem véletlen az sem, hogy számos gyerekmesének az eredetije nem gyerekeknek való történeteket dolgoz fel.

"A király meglátja Csipkerózsika kastélyát, bekopog az ajtón és mikor nem érkezik válasz, felmászik egy létrán a toronyba és bemászik egy ablakon. Megtalálja a hercegnőt, szólongatja, de mivel eszméletlen, nem válaszol. Ekkor fogja a lányt, ágyba viszi és megerőszakolja, majd elmegy. Csipkerózsikának ikrei születnek a királytól, az egyik gyermeke pedig kiszívja a mérget az anyja ujjából, mire az felébred. A király később visszajön, bevallja a tettét, és egészen perverz fordulatként egymásba szeretnek."

Tanulj meg mesélni! Demóna történetéből pedig megtudhatjuk, hogy a gonosz boszorkány nem más, mint egy "tisztaszívű" fiatal lány, akit megcsonkítanak, és elárulnak. Nem hiszek a gonoszban, de abban igen, hogy sok embert aláztak, csonkítottak, és árultak el a világon, akiknek a szíve kővé változott örökre, mint Demónának a mesében.

A kibertér remek lehetőség, hogy felépítsük a saját képzelt valóságunkat. Számtalan oldal, számtalan regisztráció, számtalan e-mail fiók. A kérdés, hogy mennyire valóságos a túloldalon lévő ember személyisége? Vajon elszakadt-e már teljesen önmagától? Számomra az volt a megnyugtató, hogy egynek éreztem magam a "virtuális valósággal". Azaz a valóságos virtualitással, amit egy lehetőségképpen értelmezünk. Talán ha Orwell 1984-ben írja a regényét, és nem 1948-ban, sokkal komolyabb science fiction kerekedik ki a tartalomból. Orwell már látta a televíziót, de az internetet még nem. Nem tudom eldönteni, hogy amit látok, az jó vagy rossz dolog, ahogyan reggel a metrón mindenki a készülékét simogatja, és tekintetét szorosan a képernyőre szegezi, mintha a lelküket kiszívta volna valami. Egy másik aspektusából levezetve viszont ez egy olyan eszköz a kezünkben, amivel képesek vagyunk a telepatikus kommunikációra másokkal.

Ugyanakkor ez még közel sem egy tiszta kommunikáció, hisz vannak olyan helyzetek, amibe nem tudsz segíteni a partnerednek, mert egyszerűen szükséges lenne, hogy ott legyél mellette teljes valódban. Így utógondoskodni sem tudsz róla megfelelőképpen, pedig lehet, hogy csak egy érintéssel oldhatnád a helyzetet.

Nem tudom, hogy másnál hogyan zajlik le ez, de nálam a huzamosabb ideig tartó inszomnia azt eredményezte, hogy teljesen szembefordultam a környezetemmel, és mindazokkal, akik a világomat veszélyeztetni próbálták. Ez egyébként nem a mentális szoftver hibája, hanem a személyiségemhez tartozó rossz tulajdonság. Talán annak van igaza, aki azt mondja, hogy már-már annyira szételemzem magam, hogy előbb-utóbb nem fogom tudni összerakni a kirakóst. Jó dolog az önismeret, és az önmegvalósítás, de néha nem árt pihentetni, mint egy jókora adag kelt tésztát.

Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nem hallottam személyes üzeneteket a rádióból. Az ember ha kitágult tudattal figyeli a világ történéseit, hajlamos megijedni.

”Megszabadíthatjuk a Földet különböző pusztító fertőzésektől, és olyan energiákat engedhetünk szabadjára, amikről álmodni sem mertük, mert ezek még a "holnap" technológiái.” - mondta Trump.

Ha a skizofréneknek csoportterápiát hirdetnék, azt bizonyára tüntetésként kellene bejelentenem, mert olyan sokan vagyunk azok. Pszichotikus élményben a fantázia objektív valóságnak tűnhet. A tapasztalás központja áttevődik az egóból az énbe. A Doctor Strange jut az eszembe, ahol különböző valóságsíkokon játszódó valósággal ismerkedhetünk meg.

Mit jelent a mai ember számára a "holnap" technológiája"? Hogyan mutassam be a gyerekeimnek a valóságot? Meg kell tanulnom mesélni a valóságról.