A mai nap megnéztem gyerekkorom egyik kedvenc intimitással foglalkozó filmjét. Az Emmanuellé című film második része volt. Felidézett nagyon sok gyerekkori emléket, amikor kezdtem megbarátkozni a szexualitással, intimitással. Ugyan már rég tudtam, mi fán terem a szex, de akkoriban, 12-13 évesen a pornóval és azon filmekkel (amiben van egy kis szexjelenet) ellentétben nem találkoztam olyan dologgal, ami építő hatással lett volna a szexuális fejlődésemre. Habár egy 12-13 évesnek még nem is ez az elsődleges talán, de nem vagyok sem apa, sem pszichológus, hogy ezzel tisztában legyek.

Felszínre hozott nagyon sok emléket, mik voltak azok a befolyásoló tényezők könyv, film vagy személy formájában, ami pubertás/tinédzser korom szexuális személyiségét határozta meg. Eszembe jutott az első kaland és erotikus regény, amit olvastam, a Kirké sziklája. Anyám könyvei között találtam rá és valahogy magával ragadott az, amit a hátoldalán olvastam a könyvnek. Talán háromszor vagy négyszer is elolvastam, annyira tetszett. Szinte csak nők között nőttem fel, mert a család csaknem 85-90 százaléka nő. Akarva akaratlanul sok olyan dolgot hall ilyenkor az ember akárcsak a nappaliból vagy egy elejtett telefon beszélgetést fültanúzva, ami megragad a fejében ,főleg gyerekként. Tipikus „női beszélgetések” ezrei, tízezrei. Minden degradálás nélkül a hölgyek felé ez kb. olyan érzés, mint amikor kiköltözöl külföldre és nem beszéled a nyelvet. Fingod nincs róla, miről beszélnek, de az agyad befogadóképessége nagy és időről időre ugye, ahogy nőttem, egyre több dolgot értettem vagy legalábbis lehet. csak azt hittem, hogy értem.

Egy kicsit visszatérve az Emmanuellé című filmre. kiragadnék egy párbeszédet, ami szörnyen megragadt a fejemben. Ugyancsak 12 vagy 13 éves voltam. de szerintem amíg élek, nem felejtem el.  A következő párbeszéd zajlott le Emmanuellé férje (Jean) és egy fiatal srác (Christopher) között:

C: Emmanuellé jól van?

J: Igen, nagyon!

C: Elég speciális akupunktúra volt! Szerintem vissza fog járni.

J: Hát, ha élvezte…

C: Nekem úgy tűnt, hogy nagyon! Nem zavar, hogy egy vénember tűitől élvez el a feleséged?

J: Emmanuellé azt csinál, amit akar!

C: Ha valaki az orrod előtt hágná meg, az sem zavarna?

J: Először is, nem lehet meghágni!

C: Tényleg? Te másképp fejezed ki?

J: Ő választ!

C: Hűű! Ezek csak szavak.

J: Na ide hallgass! Emmanuellé nem a tulajdonom! Azt csinál, amit akar! Szabad ember, akárcsak én!

C: Furák vagytok ti ketten!

J: Ha ez sok vagy felfoghatatlan, akkor ne is terheld vele a buta kicsi fejedet! Jó?

Amikor ezt először hallottam a filmben, akkor félistenként tiszteltem a férfit. Na persze, amennyire egy filmkaraktert lehet. Persze azóta többször láttam a filmet és nyilván több mondanivalója volt, mikor idősebb fejjel, 17-18 évesen megnéztem megint, de valahogy ez az egy párbeszéd, illetve maga a férj hozzáállása nagyon megragadt a fejemben 12-13 évesen. Persze anyámnak nem beszéltem róla, hogy én késő éjjel egy ilyen típusú filmet néztem, mikor már rég aludnom kellett volna. Aztán később jött a többi rész is, fiatal tiniként 13-15 évesen mindig belekapcsoltam valahogy véletlen késő este egy Emanuelle részbe és persze, hogy teljes figyelemmel végigkísértem a film történéseit.

A lényege ennek az elgondolásnak a következő. Elmélkedtem és felidéztem tinédzserkori emlékeket, amikor ugye mint 21. századi tinédzser, nem ragad hosszú időre egy lánynál/fiúnál az ember. (Kinek nem inge…) Sosem kezeltem a partnereimet tulajdonomként sőt, annyira nem, hogy kapcsolat sem volt köztünk, csak egy kötelék. Jókat beszélgettünk, nevettünk, szexeltünk és bíztunk egymásban. Ennek ellenére mindig tisztességgel bántam az összes partneremmel. Hozzáteszem, egyszerre sosem volt több! Habár elég elcseszett gyerek lehettem, mert már 15 évesen is a harmincöt-negyvenes korosztály mozgatott meg szexuálisan a legjobban. Ennek ellenére nyilván ismerkedtem korombéliekkel is. Elgondolkodtam, hogy vajon az a pár könyv, film illetve az ebbe a bejegyzésbe szándékosan nem említett személyek, akik véleményem szerint pozitív hatással voltak a szexuális „felvilágosodásomra” vagy mondjuk úgy, hogy az intimitás rögös útján való elindulásomra… olyan irányú hatással lettek volna, hogy ezért nem ragadtam le hosszabb időre (hosszabb alatt 2-3 évet értek) egy lánynál?!

Az első nő, akivel komolyabban gondoltam volna a dolgaim és kész lettem volna elköteleződni, az a személy az első szerelmem volt. Ez a nő már bőven felnőtt korban lépett az életembe. Ezen is elgondolkodtam, hogy szükséges a szerelem az elköteleződéshez?! Persze a provident is lekötelez, ha adósuk leszel bizonyára, de itt olyasfajta elköteleződésről van szó, ami már kicsit túlmutat azon az elgondoláson, ami szerint gyerekkoromban, illetve most is éltem/élek. „Egyik lány sem a tulajdonom, csinálják. amit jól esik, csak fairplay szabály szerint” Persze, ha szerelmes az ember, sok butaságra adná a fejét, ezt én is tapasztaltam sajnos. 

Befejezésként pedig már csak a film kedvéért is: https://www.youtube.com/watch?v=kEOqgmDzkB8