Korábban részleteseben, kis mondákkal megfűszerezve kezdtem a "történetbe", miszerint a görög mitológiában Thanatos a halál, míg Erósz a szerelem és szexualitás istenei; de ennyivel nem ér véget a... móka(?). A pszichológiában Thanatosz a destrukciós vagy halálösztön, s vele szemben helyezkedik el…
Az internet világa sok mindenkinek lehetőséget ad rá, hogy kibontakozzon.
Vannak sokan, akik a valós életben keveset beszélnek, nem szeretnek középpontban lenni, nem hangosak, inkább csendben megfigyelnek, vagy egy sarokba elvonulva beszélgetnek valakivel. Ők az introvertáltak. Érdekes, hogy az…
ThanatosA görög mitológiában Thanatos a Halál megtestesítője. Anyja Nyx, (iker)testvére pedig Hypnos, az Álom istene, s az ikrek együtt élnek palotájukban, Thartarosban, azaz az alvilágban.Thanatos feladata, hogy a Moirak által meghatározott időben megjelenjen a halandónál, vágjon le egy tincset…
Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb ember, akivel akárcsak egyszer volt módom együtt megélni a BDSM-et, és megvolt köztünk az összhang, az mindkettőnk számára örök élmény maradt. Ehhez pedig nem szükséges az, hogy egymás honfitársai legyünk. Ilyen meghatározó élményem volt már: amerikai, holland,…
Korunkban egyre inkább kezd vírusként terjedni a megcsalás avagy a szeretői viszony kialakítása. Ennek több oka is lehet. Egy részről sokkal elfogadottabb lett aminek több eredője is van. Nem szeretném mindet kivesézni de íme egy példa. Gondoljunk csak Clinton bácsira akiről szintén kiderült, hogy…
A BDSM-et aktívan megélő embereket sokan kívülről valamiféle szektának látják:
http://kiettemeg.pestisracok.hu/2017/11/perverz-elmebetegek-akcioban/
Bár a valóságtól igen távol áll, amit rólunk és Közösségünkről hisznek, úgy gondolom, hogy mi sem vagyunk jobbak ítélkezés terén, mint azok, akik…
Az idősebb cimboráimmal amikor zenéről beszélgettünk gyakran szóba került a Beatrice zenekar, mint a "magyar punk", és "lázadás" egyik kultikus és meghatározó zenekara. Pedig úgy igazán nem is volt punk és nem is volt lázadó. Ebben az estben is az "amit erősítenek, meggyengül, amit gyengítenek,…
A schanuzer, kutya fajta jellemzésében az angol wikipedia első jelzője a védelmező (protective):https://en.wikipedia.org/wiki/Schnauzer#DescriptionSzintén a fenti szócikk alapján a schnauzer kifejezés jelentése a német köznyelvben: bajusz. Főszerkesztőnk szerint jól áll nekem a bajusz, illetve…
"A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal…
Mielőtt valaki erre gondolna: nem az emberek és robotok közti BDSM-ről lesz szó. Hanem arról, hogyha robotok fognak -szinte- minden munkát végezni az emberek helyett vajon a BDSM még népszerűbb lesz-e? A BDSM-nek van egy olyan előnye/tulajdonsága, hogy ott bármi lehetsz, ami szeretnél lenni:…